2012. december 15., szombat

5x12 - a nap krónikája

2012.12.12. 12 óra 12 perc. Az 5x12. Sokan készültek erre az időpontra világszerte. Ki a házasságkötését tervezte ekkorra, ki fontos üzletek megkötését. Többen Világvégét rebesgettek, mások leintették őket, hogy az majd 21-én lesz! Mi egy páran a fényképezőgépünket izzítottuk. Meghirdettünk egy akciót, amiben arra kértük a népeket, hogy ebben az időpontban fotózzák le, épp hol vannak, mit csinálnak. Így egy izgalmas, színes mozaik alakult ki.

Pintér Kata fotója

Nos, úgy esett, hogy 12-én éppen dolgoznunk kellett. 00:30-kor léptük át az osztrák határt, és egész nap Ausztriában "autókáztunk". Viszont ami lehetett volna egy átlagos fuvar is - elég eseménydússá sikeredett!

Kezdődött azzal, hogy alig hagytuk el a Bécsi Púpot - ahogy kamionos körökben nevezik azt a bizonyos emelkedőt - iszonyatos hóesés kezdődött. Mire Linz alá értünk, ez akkora hófúvássá fajult, hogy nem hogy az aszfaltot nem láttam, de az út szélét sem! Csak saccoltam, hogy merre kell menni, és közben igyekeztem tartani a masszív 50-60-as tempót. Csak attól rettegtem, hogy nehogy megálljunk, és láncolni kelljen! Nagy szerencsénkre épp előző nap kapott a kocsi vadiúj gumikat!!!

Ezek a gumik igencsak jól jöttek, mikor le kellett térnünk az autópályáról. Ekkor már nem esett a hó, és nagyjából le is takarították az utakat, de ezek az utak egyszer csak igencsak kanyargóssá váltak! Aztán jöttek szembe a táblák, hogy 11-12%-os lejtő meg emelkedő! Nagyon hosszúnak tűnt az a pár kilométer, amit így tettünk meg! Ráadásul olyan falvakon kellett átvágnunk, ahol igencsak felkészültek a karácsonyra! Képeslapokon is alig látni ilyen dekorációt - de persze csak részben tudtunk "meseországgal" foglalkozni, leginkább a vezetésre kellett koncentrálni!

Végül megérkeztünk a céghez. Le is rakodtunk. Vissza is hoznunk kellett árut, csak annyi volt a bibi, hogy az áruátadásnál befagyott a csengő! Ott rohangáltunk, mint pók a falon, hogy hogy juthatnánk be. Közben elkezdett derengeni.






Mégis végeztünk, mentünk tovább. Már egész világos volt. Rengeteg hó hullott az éjjel - szemmel láthatóan vízszintesen, mert a fák törzsét is bevonta tetejétől a talpáig. Csodás tájon autókáztunk keresztül, de ezúttal fotózni is tudtunk. Milyen szerencse, hogy az 5x12 miatt volt nálunk rendes masina!



Aztán ragyogni kezdett az ég alja.



Egyszer csak - döbbenet! Mintha egy lángnyelv tört volna föl a horizont alól! Ilyen napfelkeltét még az életben nem láttam!




A második lerakónkon is végeztünk, hívjuk a céget, mehetünk-e haza? Mondják, ne olyan hevesen, vissza kel mennünk az első céghez, mert el kell hoznunk még egy raklap árut!!! Hát, ez van, elindultunk vissza. Ekkor ért minket a 12 óra 12 perc, út közben. Természetesen az utat, meg egymást fotóztuk :)






Tejszínhabos eper, újra a reggeli helyszínen.



Ekkorra már elég fáradtak voltunk. Az időnk is lejárt, hát megaludtunk Bécs alatt. Hajnalban keltünk, hogy letudjuk az út utolsó szakaszát. Na nem jutottunk messzire!.. Alig 5 perce hasítunk az autópályán, mikor a teherautó úgy elkezd rázkódni, mintha macskakövön gurulnánk! Lehúzódtunk a leállósávra - ami sajnos felhajtósáv is volt egyben - vészvillogó ki, állapotfelmérés. Elfolyt egy csomó gázolaj! Fülkebillentés - mi is lehetne üdítőbb -7-8 fokban! Nem látunk semmit, a motor hátsó fele úszik a dízelben! Na, kit hívjunk fel? Végül eljutottunk a Merci mentőszolgálat diszpécseréhez. Várjunk, megkeresik nekünk a legközelebbi szervizt, és visszahívnak!

Közben megérkezett az osztrák autópályafenntartó, az Asfinag. Kérdezik, mi történt? Mondjuk, megállt a tudomány. Kérdezik, kell-e Abschleppwagen (vontatóautó) mondtuk, már intézkedtünk! Mondják, jobb, ha hamar megérkezik az a mentés, mert ha nem, ők hívnak ki valakit, mert itt nem álldogálhatunk egész nap! Az meg biztos nem lesz olcsó mulatság! Na, mintha jókedvünkből kempingeztünk volna pont ott! Azért nagyon készségesek voltak, kibójáztak minket, és felszórták a kiömlött üzemanyagot. Hamarosan hívott minket a Merci, hogy megvan a szerviz, másfél óra múlva jönnek! Micsoda??? Ez a 24 órás szolgálat? Ja, 24 órában lehet őket hívni :) Hamarabb jött a mentés, egy fiatal szerelősrác személyében. Ő is fülkét billentett, pillanatok alatt megállapította, mi a baj, aztán telefonált, és közölte, még egy röpke óra, és jön az alkatrész! Mit tehettünk mást, visszaültünk a fülkébe melegedni.



Mire megjött a második furgon, már világos volt. Így tudtam pár fotót is készíteni. A szakemberek pikk-pakk beszerelték az új alkatrészt, 5 perc múlva már el is köszöntünk egymástól! Legalább tudtam pár képet készíteni az ébredező Bécsről. Mármint a körgyűrűről :)






Közben meg majd' megevett a kíváncsiság, hogy hogy halad az 5x12-es projekt! Meg hogy milyen dolog, hogy így lelépünk, és nem tudunk reagálni a beküldött képekre?! Ha nem kellett volna visszamennünk azért az 1 raklapért, simán hazaértünk volna még szerdán. Így viszont, főleg a lerobbanással együtt csak csütörtök este értünk először netet.

A kellemes meglepetés viszont nem maradt el! Nagyon tetszenek a fotók, amiket beküldtetek! Volt, aki direkt készült rá, kész installációt fotózott, nem csak úgy esetlegesen bármit, mint mi. Volt, aki hóba írta a dátumot. Sokan munkában, iskolában voltak. Egyesek egész osztályukat, munkahelyüket bevonták a játékba! Az USA-ból és Ausztráliából is érkeztek képek! Sok kedvencem közül most a keresztanyámét emelem ki. Füzesgyarmaton az egyik boltban az ott dolgozók és az épp ott vásárlók szeretetkört alkottak, és egy percig egymás kezét fogva tettek valamit a szebb jövőért! Már ezért a hírért megérte meghirdetni ezt a fotós kampányt! Nagyon köszönöm mindenkinek, aki megosztotta velünk életének ezt az egy percét!




Érdemes megnézni az összes beküldött képet a facebookon:
http://www.facebook.com/events/111505932348897/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése